Interjú tippek az online meghallgatás sikeréért

Interjú tippek az online meghallgatás sikeréért

Éppen ma vettem részt egy online interjún, ezért leírom, hogyan történt nálam az állásinterjú felkészülés, hogy másnak is segítségére legyen. Első lépés volt, hogy felkészültem a cégből, akikhez jelentkeztem. Részletesen utána olvastam a weboldalukon, a közösségi médiában és minden elérhető felületen, hogy milyen tevékenységeik, részlegeik vannak, kik a vezetők és milyen üzleti alapelveik vannak, stb.

Ezt követően leellenőriztem a számítógépem működését, hogy megbízható legyen az interjú idejére: újraindítottam, hogy gyorsabb legyen, és teszteltem a programot, hogy a hang és a kép megfelelően működik-e. Már 5 perccel a kezdés előtt beloggoltam, hogy ne az utolsó pillanatban derüljön ki ha valami mégsem működik.

Majd felkészültem a saját mondandómból: hogyan tudom értelmesen összefoglalni a karrierem eddigi állomásait, az eredményeimet, és milyen kérdéseim vannak az állással kapcsolatban. Egy jegyzettömböt is odakészítettem magam mellé, puska gyanánt az önéletrajzom és a kérdéseim listáját. Végül odafigyeltem a kinézetemre, tehát szépen felöltöztem és gondoskodtam megfelelő fényviszonyokról és háttérről a profi benyomás végett.