Hónap: 2022 április

Hogyan lehet helyesen kommunikálni?

Gyakorlatilag mást sem csinálunk, csak reggeltől estig kommunikálunk, hol verbálisan, hol írásban, online vagy személyesen. Éppen ezért nagyon fontos, hogy megtanuljunk helyesen és jól kommunikálni.

Az asszertív kommunikáció lényege, hogy megtanuljunk kapcsolódni, hogy figyelmesen meghallgassuk a másikat, úgy, hogy közben saját magunkat is megfelelően kifejezzük. A kommunikációnk lehet agresszív, vagy éppen behódoló, de éppen az a helyes, ha megtaláljuk a kettő közötti középutat, és megtanuljuk mindezt asszertíven tenni. Ez olyan, mintha egy mérleg közepén egyensúlyoznánk, hiszen a saját érdekeinket is képviseljük, mégsem próbáljuk, elnyomni azt a felet, akivel éppen kommunikálunk. A technika elsajátítása nagyon hasznos lehet tárgyalás, megbeszélés során, illetve abban is, hogy másokból szimpátiát váltsunk ki. Oda kell figyelni, hogy mindenki szóhoz jusson, senkit ne nézzünk le, ne támadjunk, de mégse adjuk meg magunkat.

Nagyfokú alkalmazkodásra és rugalmasságra, illetve önismeretre van szükség ahhoz, hogy megfelelően tudjuk ezt csinálni.

Hogyan fejleszthetőek a vezetői képességek?

Még a szakamberek között sincs teljes egyetértés abban, vajon jó vezetőnek születni kell, vagy pedig bárki azzá válhat. Mindenesetre a vezetői készségek, kompetenciák célzott fejlesztése egész biztosan hasznos bármilyen vezető számára.

A Learning Innovation minősített vezetői képzés kínálatában olyan képzéseket találnak a cégek, amelyekkel hatékonyan fejleszthetőek a vezetői készségek. A minősítés azt jelenti, hogy a Learning Innovation magas szakmai színvonalon nyújtja szolgáltatásait. Többek között az Iparfejlesztési Közalapítvány jogutódja, az IFKA által is minősített intézményről van szó. Az IFKA a hazai gazdasági közélet szereplőjeként igyekszik a hazai vállalkozásokat közelebb hozni egymáshoz, és elősegíteni az együttműködést és kiválogatni a megbízható, magas minőséget képviselő üzleti szereplőket.

A Learning Innovation több, mint 20 éve tevékenykedik, elsősorban humán területen. Fő erőssége a felnőttképzés és a különböző vezetői képzések, valamint a szervezetfejlesztés.

Milyen szabályozási kérdésekkel szembesül egy felnőttképzési intézmény?

Minden szervezetnek, amely részt vesz a felnőttképzésben, komoly kötelmei vannak. A felnőttképzéssel foglalkozó szervezetek hamar szembesülnek azzal a kihívással, hogy változó és nehezen átlátható, bonyolult a szabályozói környezet. 

Létezik külön egy felnőttképzésről szóló törvény és egy szakképzésről szóló törvény, és ezeknek van egy egységes végrehajtási rendelete, illetve néhány apró jogszabály, amelyeket szintén figyelembe kell venni. A jó hír, hogy ezt megpróbálta a jogalkotó valamennyire egységessé tenni. 

Dr Zsuffa Ákos előadása alapján láthatjuk, hogy a felnőttképzést igencsak bonyolult és többször változó szabályozási környezet jellemzi. Habár korábban többféle jogszabály is élt egymás mellett, mára sikerült egy egységes jogi keretet kialakítani, ami kedvező a felnőttképzéssel foglalkozó szervezetek számára, hiszen könnyebben meg tudnak felelni a jogi kritériumoknak, ha átláthatóbb az egész jogszabályi háttér.