Honnan tudhatjuk, hogy már iskolaérett a gyermekünk?

Honnan tudhatjuk, hogy már iskolaérett a gyermekünk?

Az iskolaérettség nem az első osztályt megelőzően alakul ki, hanem az iskolai évek alatt, éppen ezért kiemelten fontos támogatni gyermeke tanulmányi érvényesülését elősegítő képességeinek kialakítását, megerősítését.

Ha tisztában vagyunk a gyermekeink képességeivel, akkor támogatni tudjuk őket abban, hogy önállóvá és magabiztossá váljanak, illetve nyitottan forduljanak társaik és a pedagógusok felé, emellett elkerülhetjük, hogy idő előtt kiégjenek, elveszítsék a motivációjukat, lemaradjanak, és kudarcélmények érjék őket.

A PractiKid meseszerű játékélmény és tudományos képességmérés, kétszer negyven perc játékélmény és biztos előrejelzés a tanulmányi eredményességet illetően. Az objektív mérés óvodában sokat segíthet abban, hogy a szülők feltérképezzék gyermekeik képességeit, és segítséget tudjanak nyújtani nekik. Így a gyermekeknek már az első iskolaévek is igazi élménnyé válhatnak, és sikeresen kezdhetik el általános iskolai tanulmányaikat.