Gyors regeneráció megerőltető edzés után?

Gyors regeneráció megerőltető edzés után?

Komolyabb sport edzés után sokszor előfordul velem, hogy erősebb izomláz jelentkezik az érintett izmaimban. Ez még önmagában nem lenne gond, de előfordul, hogy másnap vagy akár harmadnap még megnehezíti a következő edzést, sőt akár a mindennapi tevékenységeket is.

Azért, hogy ezt elkerüljem, mindig beveszek magnéziumot, mert köztudott, hogy segít megelőzni, vagy csökkenteni az izomgörcsöket. Az edzések utáni nyújtást sem szabad elhanyagolni, mert azzal is sokat enyhíthetünk a későbbi kínokon. Sőt, következő nap érdemes kis intenzitású mozgást végezni, hogy frissítsük a vérkeringést, de ne terheljük ismét túl az érintett izmokat. Ugyanezért segíthet az izmok melegítése, akár infra segítségével, akár szaunázással.

A sok folyadék bevitel itt is segít, erre mindig nagyon figyelek. Azonban azt kevesen tudják, hogy ez az izomláz valójában mikro sérülésektől is jelentkezik az izomszövetekben, amire azonban komolyabb gyulladáscsökkentőket nem ajánlanak, de természetes megoldás a CBD olaj edzés után. Hatóanyaga gyulladáscsökkentő és fájdalomcsillapító hatású, így pont erre a problémára is segítség.