Törökbálint fejlődése jól szemlélteti, hogy a magyar települések miként próbálják megtalálni az egyensúlyt a városi fejlődés és a helyi identitás megőrzése között. A község Budapest agglomerációjának dinamikusan növekvő része, ami különleges kihívások elé állítja a településtervezőket. Az elmúlt évtizedekben ugyanis a lakóterületek rohamos bővülése mellett a központ nem követte a fejlődést, így szükségessé vált egy olyan komplexszabályozási koncepció kidolgozása, amely új keretet ad a közösségi élet kibontakozásának.

A 2004 és 2006 között készült szabályozási terv alapvető célkitűzése az volt, hogy valódi településközpontot hozzon létre. Nem pusztán közigazgatási vagy földrajzi középpontról van szó, hanem olyan élő térről, amely valóban képes betölteni a közösség számára fontos funkciókat. A kulturális örökség megőrzése mellett a modern városi követelményeknek való megfelelés is kiemelt szempont volt, hiszen egy XXI. századi településnek sokkal többet kell nyújtania, mint néhány évtizeddel ezelőtt.

A tervezés során különösen fontos volt a szétszórt, meglévő központi funkciók összekapcsolása. Törökbálintnak már voltak olyan elemei, amelyek potenciálisan központképző szerepet tölthettek be, ám ezek szétszórtan helyezkedtek el, így nem alakult ki egységes településkép. A fejlesztés ezért a meglévő értékekre építve kívánta létrehozni azt az összefüggő települési szövetet, amely egy kisvárosias jellegű központ kialakulását teszi lehetővé.

A koncepció három fő területre koncentrált. A Munkácsy Mihály utca mint „Főutca" revitalizációja kiemelten fontos szerepet kapott, mivel ez az út természetes módon adja a település gerincét. Az utca megújítása nemcsak fizikai értelemben fontos, hanem szimbolikusan is jelzi a változás irányát. A második kulcsfontosságú elem egy új központi tér létrehozása volt, amely az OMÜV telephelyének áthelyezése után válhatott valósággá. Ez a „Főtér" közvetlen kapcsolatban áll a Főutca rehabilitációjával, így a két projekt egymást erősíti.

A harmadik stratégiai terület a Kálvária projekt, amely egy konkrét tömbfejlesztést takar a Munkácsy Mihály utca, a Szent István utca, a Patak utca és a Dózsa György út által határolt területen. Ez a projekt jól mutatja, hogy a városfejlesztési fejlesztési pólusok kijelölése nem véletlenszerű, hanem alapos elemzésen alapul, figyelembe véve a meglévő városi struktúrát és a fejlesztési lehetőségeket.

A szabályozási terv elkészítése során a településszerkezeti terv módosítására is sor került, ami arra utal, hogy nem részleges beavatkozásokról, hanem átfogó szemléletről van szó. Egy település központjának fejlesztése ugyanis csak akkor lehet sikeres, ha az illeszkedik a szélesebb területfejlesztési stratégiába.

A törökbálinti példa tanulságos lehet más, hasonló helyzetben lévő agglomerációs települések számára is. Sok környékbeli község szembesül azzal a problémával, hogy a lakosságszám növekedése nem jár együtt automatikusan egy élhető, funkcionáló településközpont kialakulásával. A tudatos tervezés, a meglévő értékek felismerése és a stratégiai pólusok meghatározása azonban utat mutathat a problémák megoldásához. Törökbálint esete azt bizonyítja, hogy megfelelő tervezéssel és elkötelezettséggel lehetséges olyan településközpont létrehozása, amely megőrzi a hagyományokat, miközben megfelel a modern kor elvárásainak is.