A világjárvány hatása az e-kereskedelemre

A világjárvány hatása az e-kereskedelemre

Feltehetően a gazdaság összes ágazatát érintette a 2020-as világjárvány. Van, amelyik ágazat profitál belőle és van, amelyik összeomlik emiatt. Közel egy évvel a járvány kirobbanása után már láthatók és mérhetők a járvány hatásai.

Az e-kereskedelemre gyakorolt hatás alapvetően pozitív, de aki nem alkalmazkodott a keresleti és fogyasztói igényekhez, azok a kereskedők nagy hátránnyal indulnak a piacon idén. Szakértők szerint 2021-ben vizsgázik az online kereskedelem. Több felmérést is végeztek ezzel kapcsolatban, az egyikből kiderült, hogy az online vásárlók egyharmada sosem fog már úgy vásárolni, mint a járványidőszak előtt. Kutatók azt is vizsgálták, hogy mely termékek online rendelése nőtt. Radikális emelkedést tapasztaltak a háztartási cikkek és az egészséggel és wellnessel kapcsolatos termékek tekintetében. A pandémia alatt buzdítják az embereket, hogy hazai termelőktől és kereskedőktől vásároljanak, ezért tavaly év végén végeztek egy kutatást, amely megmutatta, hogy fiatalok és idősek egyaránt magyar termékek vásárlásával támogatják a hazai gazdaságot.

Miért van szükség projektmenedzserekre?

Amikor egy saját projektbe kezdünk, esetleg egy pályázatot szeretnénk megvalósítani, akkor hajlamosak lehetünk azt gondolni, hogy az a legjobb és legbiztosabb megoldás, ha mindent a saját kezünkben tartunk. Általában félidőnél már ki szokott derülni, hogy ez cseppet sem olyan egyszerű feladat. A különböző partnerek munkáját koránt sem olyan könnyű összehangolni, ahogy a határidők betartatása sem mindig zökkenőmentes feladat.

Annak érdekében, hogy egy projekt sikeres, sőt fejlődőképes legyen, mindenképpen szükség van a megfelelő projektmenedzsmentre. Érdemes szakértő segítséget kérni. Így biztosítva lesz a szükséges és az előírásoknak is megfelelő monitoring tevékenység. A koordináció, tanácsadás és kapcsolattartás mind a projektmenedzsment része, így nekünk valóban csak a saját feladatunkra kell figyelni. Ezáltal nem fogjuk úgy érezni, hogy az irányítás kicsúszik a kezeink közül.

Mercedes MBUX Hyperscreen

A Mercedes S-osztály elektromos változatát hamarosan mindenki megcsodálhatja. Igaz, hogy csak virtuálisan a kialakult pandemiás helyzet miatt. A CES 2021 elektronikai kiállításon mutatták be az új fejlesztésű kijelzőt, a Merceses-Benz User Experience röviden MBUX Hyperscreen.

Az EQS névre hallgató modell minden részletében újdonságot fedezhetünk fel, de a legexkluzívabb újdonság a hatalmas digitális műszerfal. A Hyperscreen a korábbi kijelzőkkel ellentétben, az egész utastér műszerfali részén végigfut. Ezen felül mesterséges intelligenciával rendelkezik, hangvezérléssel működik és folyamatosan tanul a komfortosabb vezetési élmény érdekében. A tervek szerint már ebben az évben elkezdődhet a gyártás a Mercedes sindelfingeni gyárában, ahol a felső kategóriás modellekbe 100k KW teljesítményű akkumulátort integrálnak. Ezzel az erőforrással akár 700 kilométert is megtehetünk, Az EQS teljesítménye 470 lóerő, 760NM, ami kevesebb, mint öt másodperc alatt gyorsítja a gépjárművet 0-100-ra és akár 200 km/h felett is száguldozhatunk vele a német autópályákon.

A német Jövődíj 2020-as kitüntetettjei

A ZEISS, a TRUMPF és a Fraunhofer Intézet kapta meg 2020-ban a német Jövődíjat. Az elismerést már több mint két évtizede, egészen pontosan 1997 óta osztják ki. A díj ráadásul igen jelentős pénzbeli jutalommal, 250 ezer eurós támogatással jár együtt.

A ZEISS félvezetőket gyártó részlege, a lézerrendszereket gyártó TRUMPF, valamint a Fraunhofer Intézet optikai fejlesztésekkel foglalkozó jénai laboratóriuma kapta meg az elismerést. A három díjazott az EUV-technológia fejlesztésében ért el áttörést. A technológia felhasználásával a következő két évtizedben a korábbiaknál jóval nagyobb teljesítményű mikrochipeket lehet gyártani. Emellett az is az eljárás nagy előnye, hogy a gyártás hatékonysága is jelentősen jobb, mint a korábbi módszereké. Jól látható, hogy nem véletlenül kapták meg a rangos elismerést, hiszen valóban a jövő technológiáján dolgoznak, a jövő chipjeinek gyártását teszik lehetővé.

Szerelmi háromszög robotokkal

A technológia fejlődésével egyre valószínűbb az a feltevés, hogy a jövőben az emberek hétköznapjainak része lesz a robotokkal való együttélés. Habár kevés az esély arra, hogy teljes életet élhessenek, nincs kizárva az a feltételezés, hogy számos munkakörben átvehetik az emberek helyét.

Ezt a témát dolgozza fel Ian McEwan írása. A Mi, gépek története egy szerelmi háromszögön alapul, aminek a szereplője két ember és egy robot. A könyv olyan kérdéseket fejteget, mint az érzelem és az ember kapcsolata. Felteszi olvasói számára a kérdést, hogy vajon mi a határ az emberek és a robotok között? Képes lesz-e valaha egy robot érzelmekkel dönteni és ha igen, akkor milyen szerepe lesz a világban az embereknek? Továbbá az a klisé is szerepet kap a történetben, miszerint az emberek kezéből kicsúszott programozás által a robotok öntudatra ébrednek. Egy érdekes és egyben elgondolkodtató írás arról, amire az emberiségnek még fel kell készülnie.

Képesség felmérés objektív eszközökkel

A személyiségjellemzők és a kompetenciák mérése lehet a legpontosabb kiindulási alap, amikor az oktatás, képzés, fejlesztés és kiválasztás területén szeretnénk minél rövidebb idő alatt információt szerezni az emberek képességeiről. Mivel egy-egy ember alapos megismerése alapvetően nagyon hosszú idő- és energiaigényes folyamat lenne, így kompetenciáik széleskörű feltérképezése segítségünkre lehet abban, hogy átfogó lépet kapjunk személyiségéről.

A felméréseket el lehet végezni objektív mérőeszközökkel. A PractiSolution mérései a következő területekre terjednek ki: a tudás, a kognitív képességek, szenzoros és motoros képességek, személyiségjellemzők, egyéni jellemzők. Megvalósíthatóak célhardveres és online mérések, utóbbihoz mindössze internet hozzáférésre van szükség, így napjainkban az egyik legpraktikusabb megoldásnak minősülhet. Ráadásul a keretrendszer sajátosságai megengedik, hogy a tartalom, előre egyeztetett formában, tetszőlegesen bővíthető legyen a tantárgyi vagy szakmai tudás mérése érdekében.